Kiállítás bemutató
- Kastély épülete
- Fenntartható fejlődés épülete
- Kápolna
- Bay Zoltán-épület
Kastély épülete
Erkel-terem (Konferenciaterem)
Ez a tér kettős funkcióval rendelkezik. Körben a falakon elhelyezve a 27 európai uniós tagállam, valamint az Unió közös himnuszának bemutatója látható. A nemzeti himnuszok keletkezésének történetét, a himnuszok szerzőinek portréját, az eredeti kottákat illetve szövegeket, valamint a himnuszok magyar nyelvű változatát tablókon ismerhetik meg a látogatók. A himnuszok külön-külön meg is hallgathatók. Az Erkel terem egy kiválóan felszerelt konferenciaterem is egyben, amely alkalmas helyszín a legkülönbözőbb szakmai és szórakoztató programok, rendezvények megrendezésére.
A Himnusz-kiállítás ötlete nem véletlenül fogalmazódott meg, hiszen közismert tény, hogy a magyar nemzeti himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc – a terem névadója – Gyulán született. A kiállítás témakörét tovább gondolva tervezzük kialakítani a Kastély zenei életét, elhatároztuk egy olyan rendezvénysorozat életre keltését, amely a himnuszokat szerző zeneszerzők munkásságát mutatja be az érdeklődő közönségnek Ezekkel a programokkal a Kastély bekapcsolható a gyulai kulturális rendezvényekbe.
A kiállítást és a hozzá kapcsolódó zenei programokat továbbfejlesztve aztán más területeken is szervezhetők a nagyközönséget érdeklő és megérintő programok. Terveink között szerepel a himnuszok szülővárosait összefogó hálózat létrehozása, melynek kapcsán rendszeresen alkalmat nyújtanánk az egyes városok bemutatkozásának a Kastélyban szervezett rendezvényekkel. A kulturális programok mellett értelemszerűen teret nyitunk a gazdasági kapcsolatok erősítésének, hangsúlyozva a fenntartható fejlődés jelentőségét. Ezzel olyan programokat tudunk a Konferenciateremben lebonyolítani, melyek az élet számtalan területén megalapozhatják a térség nemzetközi kapcsolatainak szélesedését.
Kohán-terem
Állandó kiállítás
A dél-alföldi megyékben élő, illetve néhány arad megyei alkotó bevonásával, 28 művész munkásságának bemutatását célozza meg a terem. Két jeles helyi festő, Koszta Rozália és Kohán György alkotásaiból is megcsodálhat néhányat a hozzánk érkező látogató. A teremben elhelyezésre került ”Virtuális Múzemban” művészek életrajzát, jelentősebb alkotásait, kiállításait tekinthetik meg az érdeklődők interaktív módon.
Időszakos kiállítások
A Kohán-terem alkalmat és lehetőséget biztosít arra, hogy a Kastély részt vállaljon a dél-alföldi régió és a határmenti román területen élő művészek alkotásainak bemutatásában is. A távlati tervek között időszaki kiállítások szervezése is szerepel, melyek egy-egy jeles eseményhez, évfordulóhoz kapcsolódva kiemelt részletességgel ismertetnek meg alkotókat. A rendezvényekkel a Kastély részt kíván venni abban a kulturális együttműködésben, amely az elmúlt évtizedekben igen jó eredménnyel működött a magyar-román határ mentén.
Népművészeti bemutató termek
A kiállításban jelentős hangsúlyt kap a Dél-Alföldön élő népek, nemzetiségek életének, szokásainak, népművészetének bemutatása. Hat nemzetiség – magyar, román, német, szlovák, szerb, cigány – történetét ismertetjükb míves tárgyakkal, a nemzetiségek alapvető néprajzi sajátosságainak felelevenítésével. A kiállítás rendezői olyan szobabelsőket alakítottak ki, melyekben megtalálhatók a mindennapi élethez kapcsolódó legfontosabb használati tárgyak, ruházkodási kellékek, bútorok, vallási tárgyú relikviák, melyek az egyes nemzetiségek legjellegzetesebb vonásait igyekeznek visszaadni a látogató számára.
A kiállított tárgyak azonban nem pusztán arról tanúskodnak, hogy miképpen éltek a térség különböző származású lakosai, de a használati tárgyak a kor szokásainak megfelelően olyan népi motívumokkal díszítettek, melyek az egyes nemzetiségek népművészetének legfontosabb jegyeit is összefoglalják. A termeket végigjárva képet kaphatunk arról is, milyen hatással voltak egymásra az itt élő nemzetiségek, milyen tartalmi és formai elemeket vettek át egymás művészetéből, mit is jelent a kultúrák egymásra hatása.
A kiállítás azzal, hogy hat, a térségben évszázadokon keresztül békésen együtt élő nemzetiség életéből mutat képeket, önmagában is szemlélteti, hogy az együttélés, az együttműködés nem jelenti az egyes kultúrák megszűnését, ellenkezőleg, a különböző nemzetiségek kulturális értékei erősítik egymást.
Folyosó
A főépület folyosóin kapott helyet az a helytörténeti anyag, mely a legfontosabb momentumokra mutatja be Gyulavári és Gyula történetét.
A fotóanyag olyan szempontrendszer alapján válogattuk össze, hogy abból a látogatók információt kapjanak a legkorábbi időszakok emlékeiből ugyanúgy, mint a közelmúlt eseményeiről. A környékbeli ásatások anyagairól készült fotók mellett ezért láthatók a vidék legnagyobb birtokosaival kapcsolatos dokumentumok, képek, címerek. Gazdag illusztrációs anyag tájékoztat Gyulavári elmúlt száz évének életéről, meghatározó személyiségeiről. A településfejlődés legfontosabb fázisainak megértését segítő korabeli térképek mellett gazdag fotógyűjtemény mutatja be a Kastélyhoz több szállal kötődő Wenckheim, és a tulajdonos Almásy családok jelentősebb személyiségeit is. A kiállítás anyagában néhány helytörténeti aspektusból érdekes tárgy is szerepel.
Szalon
A Kastély egykori lakóinak életéről nagyon kevés anyag maradt fenn. Az épület belső beosztásáról vannak információk, azok azonban korántsem teljesek. Mindamellett a korabeli főúri családok életét meglehetősen jól ismerik a kutatók, s ezen tudás segít rekonstruálni egy-egy épület belső elrendezését is.
Az üveges veranda „kínálja magát” mint pihenő, pipázó helyiség, hiszen elrendezése, fényviszonyai kiválóan alkalmasak a funkció betöltésére. Ennek megfelelően „öltöztették fel” a kiállítás tervezői a teret, felidézve az egykori főúri lakhelyek kártya- és pipázó szobáinak hangulatát. A kiállított bútorok, tárgyak korabeliek, ám nem a Kastély tartozékai voltak, hiszen azok a háború utáni zűrzavarban eltűntek. A berendezés ugyanakkor mégis hűen adja vissza azt a hangulatot, ami egy-egy ilyen helyiséget jellemezhetett abban az időszakban.
Ajándékbolt és jegypénztár
Intézményünkben ajándékbolt működik, ahol különböző emlék- és ajándéktárgyakat vásárolhatnak a kedves látogatók. Kerámiák, használati tárgyak, kiadványok, kabalák, sapkák és képeslapok széles választéka várja az érdeklődőket.




